Menü
Várjuk önéletrajzát!
Munkaerőpiaci szolgáltatásokhoz 
munkatársakat keresünk!
Várjuk önéletrajzát:
Továbbra is bizakodóak a fehérváriak
Folyamatosan javul az ország, a város és a személyes élethelyzet alakulásának megítélése a fehérváriak körében, és a lakosok a saját személyes élethelyzetük további javulásában bíznak 2017-ben. Ez állapítható meg a Magyar Városkutató Intézet felméréséből, amelyre 2016. december 15. és 23. között került sor a megyeszékhelyen. A kutatás a lakosság jövőre vonatkozó elvárásairól szólt. Az eredményeket Bokros Hajnalka, a Magyar Városkutató Intézet szociológusa ismertette és értékelte azon a csütörtöki a sajtótájékoztatón a Fehérvári Civil Központban, amelyen Róth Péter alpolgármester is részt vett. 
 
 
A Magyar Városkutató Intézet – az előző évekhez hasonlóan – még decemberben elkészítette a megyeszékhely lakosságának jövőre vonatkozó elvárásairól szóló felmérését. Az Alba Radar kutatás során 300 fehérvárit kérdeztek meg telefonon a véleményükről. A kérdőíven az elmúlt évet kellett értékelniük a megkérdezetteknek Székesfehérvár, az ország, és Európa helyzetére, valamint saját személyes helyzetükre vonatkozóan, ezt követően pedig arról is beszámoltak, hogy mit várnak a 2017-es évtől.
„Székesfehérvár helyzetével kapcsolatban nagyon pozitívan vélekednek a megkérdezettek. 2016-ban 31 százalékuk szerint erősen, 47 százalékuk szerint pedig inkább javult a város helyzete 2015-höz képest, 17 százalékuk szerint változatlan maradt, 3 százalékuk szerint inkább romlott, vagy erősen romlott, 2 százalékuk pedig nem tudta megmondani, hogy miként változott Székesfehérvár helyzete. Ami a személyes élethelyzetet illeti, a lakosság több mint felének nem változott a helyzete 2016-ban a korábbi évhez képest, 30 százalékuknak javult, 12 százalékuknak pedig romlott saját bevallásuk szerint.” – ismertette az eredményeket Bokros Hajnalka szociológus.
A megkérdezett válaszadók 43 százaléka vélte úgy, hogy Európa helyzete inkább romlott 2016-ban 2015-höz képest, 29 százalékuk szerint pedig erősen romlott. A kontinens helyzetét változatlannak tartja 14 százalékuk, 5 százalékuk szerint viszont inkább javulás következett be az elmúlt egy évben. A bizonytalanok aránya 9 százalék. Az ország helyzetével kapcsolatban valamivel pozitívabban értékelték a válaszadók az elmúlt évet, 4 százalékuk szerint erősen javult, 32 százalékuk szerint pedig inkább javult az ország helyzete 2016-ban az azt megelőző évhez képest. Inkább romlónak, vagy erősen romlónak összesen a válaszadók 22 százaléka ítéli a helyzetet, míg 11 százalékuk nem tudott választ adni a kérdésre.
Az újév beköszöntével megkérdezték a válaszadókat arról, hogy mit várnak a 2017-es évtől. Európa helyzetével kapcsolatban 39 százalékuk számít valamilyen mértékű javulásra, 16 százalékuk szerint változatlan marad a helyzet, míg 20 százalékuk valamilyen szintű romlásra számít az előttünk álló évben. Az ország helyzetével kapcsolatban 54 százalékuk javulást vár az előttünk álló évben, 19 százalékuk szerint nem fog változni a helyzet, 6 százalékuk szerint romló tendencia fog érvényesülni, 21 százalékuk pedig bizonytalan a kérdést illetően.
A város helyzetével kapcsolatban a megkérdezettek 76 százaléka szerint erősen, vagy inkább javulni fog a helyzet 2017-ben, 12 százalék szerint változatlan marad, 2 százalékuk szerint inkább romlani fog, 10 százalékuk pedig nem tudja eldönteni a kérdést. Ami a személyes élethelyzetet illeti, 61 százalékuk javulást vár 2017-ben, 23 százalékuk szerint nem lesz változás, 5 százalékuk szerint romlani fog, 11 százalékuk pedig nem tudta eldönteni.
Róth Péter alpolgármester megköszönte a kutatóintézet munkatársainak munkáját, az eredményekkel kapcsolatban pedig elmondta, hogy Székesfehérvár Önkormányzata évek óta igyekszik megteremteni a kiszámítható mindennapok feltételeit, valamint az itt élők életminőségének folyamatos emelését a városi közszolgáltatások és az ingyenesen biztosított rendezvények útján is. Megerősítette: a jövőben is mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ez továbbra is így folytatódjon.
 
A teljes kutatás megtalálható az echosurvey.hu oldalon.
 
nyomtatás