Menü
Várjuk önéletrajzát!
Munkaerőpiaci szolgáltatásokhoz 
munkatársakat keresünk!
Várjuk önéletrajzát:
Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díj 2017
Az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata évről évre Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díjban részesíti azokat a helyi vállalkozásokat, cégeket, amelyek tevékenységük során szem előtt tartják a felelősségteljes etikus piaci magatartást. 2017-ben is sor került az elismerések átadására sajtótájékoztató keretén belül, amelyet Róth Péter, Székesfehérvár Megyei Jogú Város alpolgármestere, Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért elnöke, és Domokos Tamás szociológus tartott a Fehérvári Civil Központban. 
 
 
 
Idén is Székesfehérváron tevékenységet végző egyéni és társas vállalkozásokat, nonprofit szervezeteket jelölhettek a Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díjra. Közülük választotta ki az Alapítvány azt a kereskedőt, üzletet illetve gyártót, akit érdemesnek tartott az etikus és felelősségteljes piaci magatartása alapján az elismerésre. A díjat három kategóriában adományozták. Gyártás kategóriában a Metalforg-Tec Gépgyártó és Kereskedelmi Kft., szolgáltatás kategóriában a Rebényi Cukrászat, kereskedelem kategóriában a SZÉK-HÁZ Irodabútor Kft. kapta az elismerést.
A díjat a Fogyasztók Világnapjához kapcsolódóan adományozzák. A világnapot 1983 óta ünneplik világszerte. John F. Kennedy amerikai elnök 1962. március 15-én hirdetett ki egy történelmi nyilatkozatot, melyben a négy alapvető fogyasztói jogot (jog a biztonsághoz, az információhoz, a választáshoz és a képviselethez) foglalta össze, az évek során ezek száma nyolcra emelkedett (kibővült a meghallgatás, a kártérítés, az oktatás és az egészséges környezethez való joggal).
 
A 2017-os év díjazottjai:
 
Kereskedelem kategória: Szék-Ház Irodabútor Kft.
 
A Szék-Ház Irodabútor Kft. több mint 20 éve van jelen a bútorpiacon. Az évek alatt jelentős tapasztalatokat szerzett a bútorkereskedelemben, amely segítségére van a vásárlónak abban, hogy megtalálja az igényeknek leginkább megfelelő, legjobb ár-érték arányú bútorokat és székeket, melyeket hosszú távon is elégedetten használhat otthonában, munkahelyén vagy középületben. A cég által ajánlott bútorok és székek nagy része Magyarországon készül. A díjat Zemlényi János ügyvezető vette át.
 
Szolgáltatás kategória: Rebényi Cukrászat
 
A Rebényi Cukrászat 1991-ben nyitotta meg kapuit Székesfehérváron, az Öreghegyen. Negyven év szakmai tapasztalatával várja a minőségi süteményekre vágyó vendégeket Rebényi Gyula mestercukrász. Termékei ötvözik a legnemesebb cukrászati hagyományokat a modern vásárlói és élelmiszertechnikai elvárásokkal. Így az üzemben csak kiváló minőségű alapanyagokból, korszerű eljárásokkal állítja elő a süteményeket. A díjat Rebényi Gyula vette át.
 
Gyártás kategória: Metalforg-Tec Gépgyártó és Kereskedelmi Kft.
 
A Metalforg-Tec Kft. egyedi gépek tervezésével és kivitelezésével, valamint alkatrészek kissorozatú gyártásával foglalkozik. A cég fő vevőkörét a világpiacon meghatározó szerepet betöltő, német alumíniumipari gépgyártó cégek alkotják. A gyártmányok döntő többsége a cég saját üzemében készül. A Metalforg-Tec Kft. erőssége a kiváló minőség és a pontos határidőre történő szállítás. A díjat Pravetz József ügyvezető vette át.
 
 
 
 
nyomtatás