Menü
Várjuk önéletrajzát!
Munkaerőpiaci szolgáltatásokhoz 
munkatársakat keresünk!
Várjuk önéletrajzát:
Pályázati tájékoztató fórum
Tájékoztató fórumot tartott a civil szervezetek és az egyházak számára az EFOP-1.3.7-17 – es számú, A társadalmi kohézió erősítése az egyházak és civil szervezetek közösségfejlesztő tevékenységének bővítésével című pályázatról a Fejér Megyei Civil Információs Centrum és a Széchenyi Programiroda a Fehérvári Civil Központban. 
 
Az első előadó Pálinkás Anett, az SZPI Közép-Dunántúli Régió fejlesztési tanácsadója részletesen ismertette a pályázati kiírást, a fő célt: „hogy minél több rászoruló és dolgozni akaró ember munkához és keresethez jusson.” A projekt civil szervezet és egyház konzorciális együttműködése keretében valósítható meg, bármelyikük lehet a vezető. Nagyon fontos megtalálni a megfelelő célcsoportot, amelyet meg kell tudni szólítaniuk a pályázóknak.
A támogatási kérelmet több etapban lehet benyújtani 2017. március 30- 2018. január 2. között. Online benyújtás az elektronikus kitöltő programon keresztül történhet, ennek gyakorlati alkalmazásáról Bendéné Kajári Ilona projekt megvalósító tartott előadást. Felhívta a figyelmet a gyakori hibákra.
A fórum zárásaként a Fejér Megyei Civil Információs Centrum munkatársa felhívta a figyelmet arra, hogy az iroda segít az EPTK felületen való eligazodásban.
 
 
nyomtatás